Az oktatás …… a legfontosabb történet

A Gernyeszegi Teleki Domokos Általános Iskolát – Maros megyéből egyedüliként – beválasztották a „Történet” című iskola-átalakító programba

Abba a jelentős programba, amely a Welbing Institute és Mind Education, valamint a Transilvanie College partnersége által jött létre.

Azért tekinthető egyedinek a „Történet” program, mivel a diákok, tanárok, igazgatók, az adminisztratív személyzet és a szülők együttműködésének támogatására szolgál, mégpedig azzal a szándékkal, hogy a romániai iskola a jóság, a bizalom és az öröm terévé válhasson.

Különös megtiszteltetés számunkra, hogy bennünket is beválasztottak az ötvennégy romániai kísérleti iskola közé. Úgy véljük, elismerése ez azoknak az erőfeszítéseknek, az utóbbi évek fejlesztéseinek, melyekkel igyekeztünk iskolánkat és Gernyeszeg Község oktatási egységeit kellemes terekké alakítani; oly módon, hogy miközben valamennyi csoport jó közérzettel vehet részt a tanítási-tanulási folyamatban, a teljesítményben ez az iskolai oktatás minőségének javulásaként mutatkozik meg – magyarázza Antal Levente Mihály tanár, a Teleki Domokos Általános Iskola igazgatója.

A „Történet” program abból a vágyból fakadt, hogy az iskola a stressz, a szorongás, a bizalmatlanság, az emocionális és mentális feszültség helyszínéből, szülő és gyerek számára egyaránt a biztonság és önbizalom közös terévé alakuljon át, ahol a gyerekek hisznek saját önmegvalósítási képességeikben, a szülők és tanárok pedig képesek érzelmileg is azonosulni a gyerekek benső világával. A „Mese” Program fenntartható közösségeket épít, amelyek alkalmasak az eljövendő Románia számára képezni és felkészíteni a majdani vezető értelmiséget.

Sok iskolában az oktatási-nevelési folyamat még mindig tanárközpontú. Ezért a tanárokat és szülőket egyaránt szükséges arra felkészíteni, hogy a gyerekek, serdülők érzelmi támogatóivá is válhassanak. Hét éve vezetem a Transilvania Collegiumot, jelesül azt a magániskolát, amelyben a fentebbi szemlélet érvényesül: az egészséges kapcsolatokat úgy formáljuk, hogy a felnőttek igazi példaképekké váljanak a gyerekek számára. Azért hoztuk tehát létre a „Történet” Programot és a Welteing Institute-ot, mert szeretnénk, hogy minden iskolának legyen hozzáférése azokhoz az erőforrásokhoz, amelyek az iskolákat a gyerekek jövőbeli személyiségalakulásának helyszíneivé alakítják; miszerint legyen majd erejük és merszük saját életüket a kezükbe venni, hogy megvalósíthassák vágyaikat mondja Ruxandra Mercea, a Transylvania College általános igazgatója, a Welbieng Institute Egyesület egyik alapítója.

A Gernyeszeg Községi Teleki Domokos Általános Iskola egy olyan válogatás során lépett be 54 másik iskolával együtt a ”Povestea” Programba, ahol elsőbbséget élveztek az első beiratkozók, illetve előnyt jelentett, ha valamely régió 2-3 iskolája összefogva, együtt jelentkezett.

Örülünk, hogy ilyen sok iskola igényli a változást Romániában. Akárcsak annak, hogy egyre több igazgató és tanár szeretné az oktatást-nevelést a diákok harmonikus fejlődésének szolgálatába állítani. Szerencsések vagyunk, hogy programunk terjesztését olyan magán- és jogi személyek támogatják anyagilag, akik megértették: az oktatásba befektetni a jövőbe történő befektetést jelenti, nyilatkozta Ciprian Ghisa, a Transylvania College román tagozatának igazgatója.

Az első két évben a Gernyeszegi Teleki Domokos Általános Iskola elsősorban a tanárokat és köztisztviselőket érintő folyamatban vesz részt; ők mérik fel a legsürgősebb teendőket: mit kell mindenekelőtt újraformálni az iskolákban, kulturális és kapcsolati szinten. Következik majd egy felmérés, amelynek eredményeként kirajzolódik a község sajátosságait figyelembe vevő kétéves terv. Az utolsó évben minden iskola képviselőjének számot kell adnia arról, hogy jogosult a „Bizalom Iskolája” címre. Ez a bizonyítvány addig marad érvényben, amíg az illető oktatási intézménynek sikerül szinten tartania a megvalósított átalakításokat, és ugyanakkor hozzájárul a község többi iskolájának hasonló fejlődéséhez is.

A ”Povestea” Program magába foglalja mindazt, ami fenntartható fejlődést-változást ígér:  szállítás – beépítés – tükröződés – igazolás – értékelés ( közbelépés ). A”Povestea” Program  folyamatosan  szem előtt tartja a lelki egészség   fontosságát , hiszen csak ily módon alakulhatnak ki olyan közösségek, melyek az emberi jóságon és kölcsönös bizalmon alapulnak A ”Mese”  célja, hogy Romániában a lelki egészség prioritás legyen a tanintézményekbenmagyarázza Domnica Petrovai pszichoterapeuta, a Mind Education egyik alapító tagja.

Scroll to Top